Pákozdi Retye-Rutya

Húsvétkor Zsuzsáékkal leutaztunk a Velencei tóhoz egy hirtelen ötlettől vezérelve, hogy szállást találjunk a nyárra. A kezdeti lelkesedésünk a lehetséges nyaralóhelyek számával egyre csökkent, ugyanis már akkor le voltak foglalva az általunk ismert helyek. Bánatunkat fagyiba öltük kedvenc gárdonyi fagyizónkban, a ZEBRÁBAN, ahol a hűsítő finomság mellé egy pákozdi címet is kaptunk. Hátha…

És bár abban az időpontban, amikor terveztünk menni már ott is teltház volt, lefoglaltuk a szállást augusztus végére. Egy apró bibi, hogy az egész házat adták csak ki és ez minimum 18 főt jelentett. Megoldjuk! - felkiáltással még aznap körbehívogattuk a baráti körünket és már meg is volt a szükséges létszám.  Amikor végre eljött az indulás napja, 22 kíváncsi, néhányan egymásnak tök idegen ember vágott neki a 4 napnak. Nem mondom, hogy nem volt bennünk egy kis félsz, hogy hogyan fognak majd egymáshoz viszonyulni, de a helyszínen már látszott, remek csapat leszünk. És így is volt, a 4 nap felhőtlen szórakozásról, nevetésről és aktív pihenésről szólt. A közös kajálások, a sok-sok játék (csocsó, biliárd, darts, ping-pong…) közel hozta a bandát és mindenki megtalálta kérés nélkül is a maga feladatát. Első este batyus vacsorát rendeztünk, ahol mindenki kitette az otthonról hozott finomságokat a közösbe, majd a következő két este pedig bográcsban főztek a vendégházban maradt csapat tagjai a távol lévő - hol kerékpározó, hol kiránduló, hol sárkányhajózó retye-rutyás sokaságnak. (Itt külön köszönetemet fejezem ki a szakácsoknak, mert valami isteni volt a kaja!!)

És akkor essék szó az aktív pihenésről is. Ha már Velencei tó, akkor bizony a tókör kerékpárral sem maradhatott el. 12-en vágtunk neki a vezetésemmel a 34 km-nek, erős szélben, többségében bérelt kerékpárokkal, egy laza kirándulós tempóval. A pákozdi katonai emlékparkban és a velencei plázson tartott kicsit hosszabb, más helyeken már rövidebb pihenővel végül 6 óra alatt tettük meg az utat. 

Többen voltak, akik saját rekordjaikat döntögették, hiszen ennyit egyszerre még soha sem tekertek. A kisebbek pedig ugyanúgy bírták a nehezítő körülmények ellenére a túrát, mint mi felnőttek. Óriási gratula minden résztvevőnek! (Én személy szerint a 4 nap alatt 6x tettem meg a tó kört és összesen 220 km-rel zártam a kerékpározást, persze a saját hőn szeretett egyenbillengészeti körduplányommal, Shanonnal)

Ha már Pákozd, akkor bizony nem maradhattak ki az ingókövek sem. Egyik este – miután a tulajdonos elmondása és általa hevenyészve felrajzolt térkép szerint csak 1,5 km-re voltunk tőlük, 6 óra körül nekivágtunk páran – köztük az 1 éves Gyurmával. A térképről hamar kiderült, hogy használhatatlan és így bizony sikeresen eltévedtünk. Óriási kerülővel, Gyurmát kézről kézre adva róttuk a kilométereket, de ekkor még egy percig sem csüggedtünk. Végre feljutottunk, találtunk pár követ (akkor még nem tudtuk, hogy az ingó kövek egy részét), néhány gyors fotó és igyekeztünk visszafelé, mert erősen esteledett.  Azonban a visszafelé út sem úgy sült el, hogy hopp már otthon is vagyunk, az okos telefonok gps-ei pedig cserbenhagytak bennünket és olyan utat jeleztek a vendégházhoz, ami valójában sehol nem volt.

Gyurma fáradt volt, de hősiesen bírta, a sötétség pedig szép lassan körbe vett bennünket így feladtuk a további útkeresést és telefonon az első lakott területre hívtuk a vendégházban maradt férfiakat, akik azonnal autóba pattanva kimentettek bennünket az erdőből. A többség a jakuzziban pihente ki a 10 km-es túra fáradalmait, a többiek pedig némi biliárddal és dartsszal vezették le a feszültséget.

Másnap Erikával – miután nem hagyott bennünket nyugodni a gondolat, hogy nem találtuk meg a köveket – újra nekivágtunk ingóköveket keresni.  Most a másik irányba mentünk, hátha csak rosszul értelmeztük a térképet előző nap. Hamar kiderült, hogy az az út is zsákutca, de szerencsénkre belebotlottunk pár túrázóba, akik szintén oda tartottak, így már volt vezetésünk. Szépen lassan megtaláltuk és felfedeztük a köveket, majd elindultunk az ideiglenes túravezetőnk útmutatása szerint vissza a szállásra, ahol már tűkön ülve vártak bennünket azok a társak, akik a délutáni sárkányhajózáshoz kerékpárral akartak eljutni.

12 órai indulás volt megbeszélve, hogy kényelmes tempóban 1,5 óra alatt lekerekezzünk Velencére. Hát éppen hogy csak visszaértünk – 12 óra előtt 5 perccel ! – ugyanis ismételten eltévedtünk és nem találtuk meg az utat, így újra csak autós segítséggel jutottunk vissza a vendégházba.  Jövőre ha fene-fenét eszik is, megtaláljuk a haza vezető utat :D (Az aznapi 7 km-rel így személy szerint 17 km túrázás lett a vége)

Délután 2-kor Sárkányhajózás volt a program. Akik bringával jöttek velem, nagyjából egyszerre értek oda az autóval érkezőkkel, így pontban 2-kor 17-en húztuk meg a HOPP vezényszóra a lapátokat.

Szuper időben, remek hangulatban és minden percét kiélvezve tettük meg az 1 órás utat a nádasok közötti élővilágot szemlélve, egymást ugratva.  (És itt külön gratulálok Marcinak és Anitának, akik saját félelmeiket legyőzve ültek hajóba és csinálták végig.)

A vendégházba visszaérve már várt bennünket a finom vacsora, ami után megtartottuk a búcsúestünket. Volt ott tánc, sok-sok játék és egy fergeteges  Activity parti, ahol néha elég érdekes megoldások születtek :D (kedvencem az volt, amikor a térdhajlatnál Viki úgy kezdte a mondókáját, hogy a lábunkon van, mire az egész brigád szinte egyszerre kiáltotta, hogy Gombaaaa :D)

Amikor a szállás és egyéb költségek rendezése után – kedvezményként - megmaradt egy nem is kevés összeg, akkor a visszaosztás helyett azonnal és egyhangúlag a jövő évi 4 napos foglalás lett megszavazva. Most már biztos, hogy jövőre is lesz Retye-Rutya Pákozdon, mert az idei valami fantasztikusra sikeredett. Köszönet ezért a résztvevőknek: Zaza, Zsolt, Tündi, Máté, Gyurmi, Évi, Imi, Sanyi, Gizi, Noémi, Péter, Panni, Erika, Heni, Marci, Viki, Anita, Robi, Kamilla, Jani, Attila és Laci, jövőre veletek ugyanott! <3