Én és a lottó ötös

Bevallom, nem vagyok egy sűrűn lottózós fajta, de néha megkísértem a sorsot, főleg ha milliárd körüli az összeg.

Hogy miért csak akkor? Hááát, mert ha az ember csinál valamit, csinálja nagyban. Nem? Persze egy ismerősöm szerint az a biztos nyeremény, amit nem költesz el, de bizonyára mindenki járt már úgy, hogy hirtelen elkapta az ihlet, hogy na most aztán gyorsan be kell lépnie az első útjába eső lottózóba, mert ott vannak a fejében a tuti nyerő számok, vagy éppen késztetést érez feladni egy szelvényt. Most nem azokról beszélek, akik évek óta kidolgozott stratégiával, rendszeresen lottóznak, hanem az ilyen kósza-sunyi-amatőr szerencsevadászokról, mint én.

Na így történt tegnap is, hogy a nagybevásárlás után úgy éreztem, fel kell adnom egy szelvényt. Aztán „egyszer élünk!” felkiáltással rögtön kettő lett belőle. Az már csak az én mamlaszságomat bizonyítja, hogy a két szelvényen 3 szám tök véletlenül ugyan az volt. Csak ikszeltem és fizettem. De ha bejön, nagyot kaszálok, ugyebár. Este szándékosan nem néztem meg a számokat, hiszen minek rontsam el az estémet? Ha nem nyerek, akkor a bánat, ha nyerek, akkor meg az öröm-izgalom teszi álmatlanná az alvásidőt. Nincs igazam? Na, reggel kávézás közben jutott eszembe, hogy hohó lehet, hogy már többszörös milliárdosként! szürcsölök. Gyorsan elő a szelvény, irány a Zrt. honlapja. Ami rögtön szemet szúr, volt 5-ös a lottón. Elvitték! Ekkor már éreztem, baj van, nem érzem a milliárdosságot. És valóban, a 10 számból (ami igazából ugye csak 7...) még csak a közelébe sem találtam. Na, kész! Összedőltek az álmok, elúszott a világkörüli út, az ausztriai luxuspanorámás lakás, a görögországi nyaraló, de még a gyerek adidas kapuskesztyűje is.

Még azért bízom abban, hogy a barátaim, rokonaim közül nyert valaki, mert hátha onnan is csurran-cseppen, de azért már köszörülöm a torkom, hogy kiabálhassak: Fogják meg! Tolvaj! Elvitte a lottó ötösöm!