Amikor felmegy a pumpa...

Manóval éppen hazafelé tartottunk Szlovákiából, ahová a húsvéti készülődés elől menekültünk. A vonat fülkéjében csak mi ketten ültünk, szerencsére.

9 éves gyermekem hozta a formáját, nem unatkoztam mellette egy percet sem. Bohóckodott, viccelődött, énekelt, táncolt. Egy idő után azonban már inkább idegesítően viselkedett, ezért megkértem, hagyja abba. Hiába, mintha meg sem hallotta volna kérésem, folytatta. Még párszor próbáltam finoman, szép szóval rávenni, hogy üljön le és bírja már ki ezt a közel fél órát, ami még hátravan az útból, de Ő csak idétlenkedett tovább. Éreztem, ahogy nő bennem a feszültség és ennek hangot is adtam:

- Jobban jársz, ha abbahagyod, mert a viselkedéseddel egyenes arányban megy fel a pumpám!

Erre ő ártatlan arccal: - Most hol jár a pumpád anya?

Mutattam, hogy kb. a vállamnál. - Óh, akkor még van egy kis időm! Válaszolta magabiztosan.

Bevallom itt azért elmosolyodtam, és veszni látszott szigorúságom. Ő pedig folytatta a bohóckodást. Mikor már végképp nem bírtam, megkérdeztem: - Bátor vagy, tudod hol jár a pumpám?

Erre ő kinézett az ablakon, a vonat éppen egy állomásra futott be és annyit szólt vigyorogva:

- Vácon.

Feladtam! :)

(2012)