Aki nem lép egyszerre...

Azt hiszem, kezdek lépcsőfóbiás lenni. Különösen a Stadionok metrómegálló lépcsőinél.

Valahogy mindig sikerül megbotlanom, lecsúsznom, seggre ülnöm. Ma reggel – a várható hőségre való tekintettel – még azt gondoltam, jó választás lesz egy papucs a rövidnadrág-trikó párosításhoz. Nekivágtam, s egészen a metrókijáratig nem is volt semmi problémám. Ott azonban 2 lépcsőhegyet is meg kell másznom minden reggel. (persze, van lift…de egy kis mozgás mindenkinek kell, nem?) Mivel az ellenőrök mindig a lépcső alján állnak, én próbálok légiesen, észrevétel nélkül felsétálni, mintha ott se lennék. Ez azonban általában nem sikerül. Minél jobban koncentrálok arra, hogy ne essek pofára, annál biztosabb, hogy nem érek fel botlás nélkül. (mint ahogy ma se sikerült...) Kicsi (ócó kínai) flip-floppom beakadt (??) a lépcső szélébe, én meg ugye lendületben voltam felfelé…Na most az történt, hogy a jobb lábam (rászolgált a nevére!) már útban volt a fény felé, miközben a bal még éppen rácsodálkozott az alsó lépcső mintázatára (gondolom én..mimásért akart ottragadni?) és esze ágában sem volt követni párját. Ennek következtében térdeim "mekkásat" kezdtek játszani (hogy arra voltam-e éppen arccal, nem tudom), a tenyerem pedig épp hogy csak felfogta a fogkiverős lépcsőfok ádáz támadását. Maradék tekintélyem mentve, mintha mi se történt volna, felálltam és tovább indultam. De a papucs zokon vette, hogy megzavartam sziesztáját és olyan hangokat adott ki, amitől az amúgy is meggyötört nőiességem apró darabjaira hullott szét. Flipp-flopp, flipp-flopp…morogta. És még előttem volt egy újabb lépcsősor. Szinte félve tettem egyik lépcsőfokról a másikra a lábam, miközben kapaszkodtam a korlátban. Mellettem egy csinos szőke lány, magas sarkúban szinte felszaladt a felszínre. Csöndben utáltam, és hallgattam, ahogy az én flipp-floppomra válaszul kip-kopogott. Végre felértem. A papucs továbbra is sértődötten cuppogot, de igyekeztem tudomást sem venni róla. És akkor történt valami…az előttem haladó szőke bal cipőjének kis műanyag sarka beleakadt egy orvul megbúvó aszfalt mélyedésbe és bizony ott is maradt. A cipők bosszúja…villant át agyamon, miközben hallgattam a kip-kop helyetti kip-krrrroooopppp (ahogy a fém karcolja a betont) hangot és a saját medvecammogásom.

Holnap felveszem az edzőcipőm…